Háború vagy béke

Szerző: Szabó Tibor - Coach.Tibtib

Tolsztoj klasszikus regénye a Háború és béke. Átírva most, mára, 2022. február 24-ére: háború vagy béke.

A nagyszüleim gyakran mondták: „csak háború ne legyen, és egészség legyen!” Szerintük ez a két legfontosabb dolog az életben. Minden mást valahogy meg lehet oldani, de a háborút és a betegséget nagyon nehéz leküzdeni. Megélték fiatal házasként az első világháborút, egyik nagyapám hosszú ideig harcolt a fronton, és csak nagyanyám ravaszsága folytán menekült meg, amikor keresték, mert megszökött.

A 20. század két világháborúja, forradalmai beleégtek sok család életébe, kihatással vannak máig ránk, még ha nem is veszünk róluk tudomást. Borzalmas lehetett hónapokig rettegni, mikor éri a házat egy bombatámadás, életben marad-e mindenki, és jut-e egy szelet kenyér vagy pár szem krumpli minden napra.

Abban bíztam sok jószándékú embertársammal együtt, hogy a 21. században már nem kell háborútól tartanunk. Reméltem, az emberek jó része már rájött arra, hogy a háborúk nem rólunk, „kisemberekről” szólnak. A háborúkat hatalomra éhes, általában betegelméjű vezetők indítják, emberek ezrei, tízezrei, a 20. században pedig milliói halálra öldökölték egymást. A 21. században már fel kellene ébrednünk, és látnunk azt, hogy egy másik ember életét elvenni nem lehet. Az gyilkosság. Nem lehet embereket elkergetni az otthonaikból, nem élhetnek emberek tankok és rakéták tüzének árnyékában. Konfliktusokat csak tárgyalások útján lehet kezelni.

Akarják-e a szülők, nagyszülők, gyerekek és más családtagok, hogy a katonák hazatérjenek? Akarják-e “civilek” látni még egymást? Vagy fontosabb, hogy mekkora az országunk területe, kinek mije van? Tudom, ez a viták részbeni leegyszerűsítése, mégis a végső kérdés ez.

Ugyanúgy, mint a családokban, a házasságokban, a munkahelyeken és az élet számos területén. Beteg személyiség, aki bevisz fegyvert a munkahelyére, csak azért, mert haragszik a kollégáira vagy a főnökére. Mentálisan beteg, aki testileg bántja a családtagját, a párját, a gyerekét, a szomszédját vagy bárki mást. Megvan mindezeknek a lelki háttere, de ez nem jogosít fel senkit sem az agresszióra.

Meg kell – nincs mese, nincs vita: kell! – tanulnunk emberi hangon bánnunk egymással. Megtanulni kezelni a nézeteltéréseinket agresszió nélkül, tárgyalások útján.

Tisztelnünk kell a másik embert, emberi méltóságát, kultúráját – kivéve, ha az ellentétes a kölcsönös tisztelettel, az egymás iránti elfogadással.

Élni és élni hagyni.

Nem lehet kérdés egyetlen jószándékú ember számára sem írásom címét átírni és így élni:

Nem háború – csak béke!

Coachként, mediátorként, terapeuta-jelöltként és emberként is abszolút elkötelezett békepárti vagyok. Mindig, minden kérdésben.