Az egyik mesteremtől származik ez a gondolat: mi, segítőként olyanok vagyunk, mint Mary Poppins, akit a keleti szél hozott, hogy foglalkozzon a két gyerekkel, akikre nincs idejük a szüleiknek. A banktisztviselő apa a munkahelyén akar jól teljesíteni, a lelkes szüfrazsett anya pedig önmagának és a mozgalomnak akar bizonyítani. Ez alapján teljesen érthető, hogy a gyerekek kikészítik a nevelőnők sorát, mind távozik.
Amikor az ügyfeleim engem választanak, tudják, hogy nincs papagájfejes esernyőm, nem tudok elővarázsolni a táskámból egy egész szobányi berendezést, és a lépcsőkorláton sem csúszom felfelé. Az állatok nyelvén is csak kicsit értek a magam módján.
Idővel azonban, hasonlóan Mary Poppins történetéhez, az én munkámban is csoda történik. Az egyik ügyfelem önbizalmat szerez, magabiztossá válik. A másik megtalálja (újra) a közös hangot a párjával, és ismét felfedezik a szerelem csodáját. Egy családnál addig maradunk a gyerekek és a család életében, ameddig szükség van ránk, utána pedig a „nyugati széllel továbbrepülünk”.
A munkámban az az egyik legcsodálatosabb, hogy pont akkor jelenek meg az ügyfelemnek vagy pároknak vagy családoknak az életében, amikor szükség van rám, arra, hogy a támogatásomat adjam a nehéz időkhöz, ahhoz, hogy jobb legyen, könnyebben menjen az élete, az életük. Megélik még egy darabig, hogy nehéz, ugyanakkor már egyre inkább látnak kiutat, előkerülnek megoldások, ötletek. S pontosan addig maradok, ameddig szükségük van rám, arra, hogy segítsem őket az őszinteségemmel, a kedvességemmel, a határozottságommal, a módszereimmel, technikáimmal, a meghallgatásommal, a figyelmemmel. Utána pedig továbbmegyek, ők is mennek a maguk útján, jó eséllyel jobban élik tovább az életüket.
Neked is szükséged van egy Mary Poppinsra az életedben?