Dupla ajándék – egy újabb sikertörténet

Szerző: Szabó Tibor - Coach.Tibtib

A napokban egykori kedves ügyfelem írt rám, boldog névnapot kívánva. Nagyon jólesett, hogy eszébe jutottam, és kettős öröm, hogy közös munkánkért is hálás volt.

Amikor tavaly, 29 évesen megkeresett, elmondta, több éve próbálkoznak a férjével, hogy babájuk legyen. Ami módszer létezik, azt már kipróbálta, ott tartott, hogy az örökbefogadást is megkísérlik. Természetesen arra nem kötünk sem coaching-, sem terápiás szerződést, hogy a folyamat alatt vagy végére várandós lesz – ez ámítás és hazugság lenne. Arra viszont tudtunk szerződni, hogy lelkileg jobban rá tudjon hangolódni a kismamama- és anyaszerepre, csökkenteni tudja a stresszt, és nagyobb eséllyel lehessen saját gyermeke.

A folyamat során végig nagyon lelkes volt, igazi komoly terápiás jellegű munkát tudtunk véghez vinni. Aki járt már nálam, tudja, hogy legalább 6 alkalmat szoktam ajánlani, ő több mint duplaennyit jött, készült témákkal, számos gyakorlatot elvégzett. Egyaránt nyitott volt arra, hogy önmagával, illetve a meghatározó kapcsolataival foglalkozzon.

A néhány hétig-hónapokig tartó folyamatoknál az ügyfeleim az apró változásokat önmagukon, a kapcsolataikon észre szoktak venni. Azonban a nagy áttörések nem mindig jönnek meg, s ha mégis, akkor idő, kitartás, energia, türelem, elhatározás nagyon kell hozzájuk. Még így is gyakran a folyamat után következnek be.

Ügyfelem már hónapok óta nem járt hozzám, majd most ezt írta, így, végig nagybetűkkel: „SIKERÜLT ?” – merthogy kismama lett. Hálás, hogy a terápiával sikerült átlendülnie a helyzetén. Elfogadta, hogy szükséges az orvosi segítség, és így össze is jött a gyermek. Sok korábbi próbálkozás után a folyamatunk után pár héttel elsőre.

Annyira boldog, hogy nemcsak a névnapi köszöntésem jutott eszébe, hanem az is, hogy ajánlott engem ismerősének.

Azt nem tudom garantálni a jövőben sem, hogy ha valakinek régóta nem sikerül a gyermekvállalás, akkor a közös munkánk után (egyből) összejön, viszont tudunk dolgozni azon, hogy csökkenteni tudja a stresszt, felkészüljön lelkileg a gyermekvállalásra és az anyaszerepre, rendezze a párjával a kapcsolatát akár lelki, akár testi szinten, szóval mindazokon a nehézségeken tudunk segíteni, hogy könnyebb és jobb legyen – tehát összességében boldogabb.

Miért éri meg kitartani? Akik ismernek, vagy olvasták rólam, tudják, hogy én két egyéni, és három csoportos terápiát végigcsináltam, ezek egyenként 2-6 évig tartottak – így bőven összehoztam több mint 2000 óra önismereti munkát. Amivel a saját életemben vagy mások életében nem találkoztam, az talán nincs is a világon. Én például a terápiáknak köszönhetően hoztam meg jó néhány komoly döntést az életemben: elköltöztem egy másik városba, váltottam a kvázi alkalmazotti létről a vállalkozóira, kezdtem bele abba, hogy coach és terapeuta legyek, önbizalmat szereztem, megtanultam kívülről látni önmagamat és a kapcsolataimat, tanultam meg az ismerkedés tudatosságát, a párkapcsolat működtetését, gyógyultam meg egy betegségből.

Ügyfelemhez hasonló volt a sorsa annak a csoporttársamnak, aki szintén évekig reménykedett abban, hogy gyermeke lehet. Sok hónap, év kitartó önismerete után történt benne valami változás, és gyermeknek adott életet.

Köszönöm ügyfelemnek, hogy lelkesedése engem is még jobban motivált, hogy megosztotta velem ezt a csodálatos hírt – mert annyira éreztem rajta végig, mennyire szeretne gyermeket. Aki ilyen anyai vágyakkal éli a mindennapjait, az nagyon megérdemli, hogy gyermekének szeretetet és törődést adhasson.

Kívánok Neked, a párodnak és születendő gyermeketeknek hosszú, boldog életet, egészséget, kitartást a nehézségek leküzdéséhez és sok örömöt, nevetést!