Szabó Tibor okleveles kommunikációs szakember, coach, mediátor, tréner

Blog

Ingyen vagy nem ingyen?

 
Ígértem, hogy még egy gondolatomat megírom korábbi posztommal kapcsolatban.
Nem kellene már nagyon meglepődnöm azon, amikor azt várják el tőlem és a segítő szakmákban dolgozóktól, hogy ingyen dolgozzunk, segítsünk, adjunk támogatást a hozzánk fordulóknak.
Az egyik vélemény a korábbi posztommal kapcsolatban az volt, hogy "egyébként is utálom a coachokat, mert pénzt kérnek azért, hogy segítenek másokon, pedig ezt ingyen kellene megtenniük."
Akkor nézzük!
1. A minőségi coachingot és mediációt nyújtó szakemberek minimum 6, de inkább 7 számjegyű összeget fordítottak önmaguk képzésére. Én másfél évig jártam főiskolára (ma egyetem), ott szereztem diplomát, nem ingyen, plusz útiköltség. A mediátorképzésem hetekig tartott. Több mint tíz évig dolgoztam a saját személyiségemen különböző mestereim segítségével.
2. Mind a coachinggal, mind a mediációval kapcsolatban folyamatosan továbbképzésekre járok, ezekről szoktam is Nektek posztolni, a honlapomon kint van sok ezekből, miken vettem részt. Egy pillanatig sem sajnálom sem a pénzt, sem az időt, minden alkalommal tanultam valami újat és hasznosat. Továbbá hiszek abban, hogy minőségi szolgáltatást csak akkor tudok nyújtani, ha folyamatosan frissítem a tudásomat.
3. Aki ingyen akar valamit, az gondol arra, hogy ő miért nem ingyen nyújtja a saját munkáját? A villanyszerelő segít abban, hogy legyen áram, a pék abban, hogy legyen mit ennünk, a fodrász abban, hogy jól nézzünk ki, stb...
4. Azzal, hogy valaki elvárja a coachoktól, mediátoroktól, stb. az ingyenes segítséget, valójában értéktelennek tartja a munkájukat. A minőséget azonban meg kell fizetni. Lehet a boltban venni pár száz Ft-ért is párizsit, meg lehet venni magas hústartalmú készítményeket is.
5. A coachok és mediátorok egy része, így én is, nyújtunk ingyenes és/vagy nagyon kedvezményes árú szolgáltatásokat is - a kommentáló nem olvasta el a honlapomat. A múltamat sem ismeri, mert amikor egy-egy tanítványom az iskolában vagy később megkeresett, hogy segítséget kérjen, "sosem tartottam reszkető markomat pár darab ezresért", hálásak voltak, és nekem is öröm volt segíteni.
6. Aki ingyenes coachingot, mediációt kér, az gondol-e arra, hogy én is fizetek adót a munkám után, fenntartom az irodámat, kifizetem a rezsimet, és szeretek naponta párszor jóllakni is.
7. Ítélkezik. Az illető, aki ingyenességet kér számon a coachokon és a mediátorokon, nem tudja, hogy több mint 10 évig dolgoztam egy segítő szolgálatnál - ingyen! Nagyon sok embernek segítettünk kollégáimmal, akik különböző krízishelyzeteket éltek meg. Bátran mondhatom, mentettünk meg életeket.
8. Amikor valaki ingyenes coachingot, mediációt kér, vajon gondol-e arra, hogy az a tudás, támogatás, amit kap, mennyi bevételt hoz majd neki? Néhány példa: karriercoachingon veszel részt nálam, felépíted a karrieredet, belevágsz álmaid vállalkozásába, megteremted a saját egzisztenciádat. Ingyen, hogy Neked legyen bevételed a következő évekre, évtizedekre?
Megjavul a párkapcsolatod, a házasságod, rendbejön a családi életed - kifejezhető ez pénzben, mekkora értéket kapsz? Életedben végre kapsz párszor alkalmat, hogy másfél órákban meghallgatnak, TE vagy a középpontban - mondd, hogy nem hatalmas értékű!
Megtanulsz jobban kommunikálni  a kollégáiddal, a beosztottaiddal, a családoddal - ezt tényleg ingyen akarod, bár Neked és nekik is könnyebb lesz?!
Rájössz, hogy a stresszkezelésedre kifejleszthetsz új módszereket is, belátod, a rendszeres gyógyszerek vagy alkohol vagy más negatív hatások helyett vannak további lehetőségek is - ér ez valamit? Az egészséged?
Értékesnek tartod Magadat végre, hiszel majd Magadban, céltudatosabb leszel, sikeresebb és boldogabb - és mindezt őszintén kapod, nem puszta ígéretekkel, hanem megtapasztalod idővel Magadon.
Szóval ha fizetsz naponta a pékségben, akkor előbb-utóbb belátod, hogy nemcsak Nyugaton lehet mindenkinek coacha és időnként mediátora, hanem Neked is. Igen, fizetős szolgáltatás, mert a coachod is eszik és adózik, és képezi magát, hogy még többet adhasson - Neked. :)

Lebeszélne róla

Kihívtam a kábeltévé-szerelőt, hozott egy új "kütyüt", beüzemelte, eközben elmagyarázta, mennyire értelmetlen és agymosás tévét nézni. A Barátok közttől kezdve a híradókig.
Csak néztem, magamban meg mosolyogtam, és koncentráltam a kérdéseimre, hogy a kiábrándultsága mellett el ne felejtsek megkérdezni pár dolgot a készülék működésével kapcsolatban.
Majd amikor elment, az jutott eszembe, mi lenne, ha a cukrász azt mondaná: "Ne egyen süteményt, hizlal! A fagylalttól megfájdul a torka!"
Az orvos: "A gyógyszerektől meggyógyulhat, de a mellékhatások újabb bajokat okoznak majd. De szerintem úgysem gyógyul meg semmitől sem. Maximum, ha szerencséje van."
A pincér: "Ne költsenek magukra, ne egyenek étteremben, nagyon drága, elég, ha vesznek egy kiló kenyeret, és kennek rá egy kis olcsó margarint vagy házi zsírt."
A coach: "A coachingnak semmi értelme, megnéz pár motiváló képet meg videót a neten, igaz, jobban nem lesz, a céljait nem éri el, de olcsóbb. Meg különben is, ahelyett, hogy kiállna önmagáért, hinne és bízna magában, inkább hagyja a környezetével való kapcsolatát úgy, ahogy van."
A mediátor: " Inkább veszekedjenek továbbra is, tök felesleges átbeszélni a dolgokat és jónak tűnő megegyezéseket kötni a jövőre. Egy jó hangos kiabálás úgyis jobb, mint az emberi hangon történő mediáció."
 
Ahogy a jövőben is megnézem a kedvenc krimisorozatomat, az engem érdeklő filmeket és műsorokat a tévében, ugyanúgy hiszek abban is, hogy a coaching és a mediáció jobb, mint ülni a pocsolyában és szenvedni. Kivéve, ha a szenvedés örömet okoz, és jobb panaszkodni, mint végre valamit tenni önmagunkért...
 
A döntés a Tiéd! :)

Családi konfliktus - Galgahévíz - 2019. jún.

Ez nehéz téma, mégis napok óta írni akarok róla.

13 éves lány leszúrta alkoholista, agresszív apját, mert már nem bírta tovább, ahogy bántotta a többi családtagot.
Önmagában már ez súlyos trauma egy fiatal életében. Vajon miken mehetett át ez a család évek óta? Most büntetőeljárás vár a gyerekre: tanúkihallgatás, rendőrségi és bírósági folyamat. Lehet, hogy elítélik.

1. Meg kell tanulni konfliktusokat emberi módon kezelni. Tudni kell, hogy sem az alkohol, sem a szóbeli, különösen nem a testi bántalmazás nem oldja a meg a vitákat. Az elfajuló veszekedések helyett sokkal emberibb, ha adunk időt és lehetőséget egymásnak és önmagunknak a problémák rendezésére.
2. Sajnos legjobban és legbántóbban általában a hozzánk legközelebb állókat tudjuk megbántani, vagyis főleg a családtagjainkat. Tudatosítani kell ezt önmagunkban, és tegyünk azért, hogy a közöttünk lévő bármilyen ellentétek ne süllyedjenek a bántalmazás szintjére!
3. Ennek a lánynak és valószínűleg a családtagjainak az élete nagyon nehezen lesz helyreállítható. Ha nem is mutogatnak rá, hogy ő az apagyilkos lány, önmagában nagyon nehezen fogja tudni ezt feldolgozni.
4. Ebben a családban nem volt jó a konfliktuskezelés módszere. Ebben nagyon komoly felelőssége van a szülőknek. Egy szülő felelős azért, hogy a családban ne legyen bántalmazás, előzze meg, ha pedig súlyosbodik a helyzet, tegyen lépéseket, kérjen segítséget.
+ 1. Amíg kezelhető a helyzet, érdemes szakemberhez fordulni! Kérni lehet például pártatlan, kívülálló, szakértő mediátor - konfliktuskezelésben közvetítő szakember segítségét!
Különben több ember élete tönkremegy, nemcsak azé, akit megöltek vagy bántottak...

 

Mediációs konferencián jártam 2019. jún. 13.

Életem több szakmai (és magánéleti) sikeréhez számos mester is hozzásegített. Dubravecz Gyöngyvértől tanultam a mediációt - vagyis a konfliktuskezelés emberi megközelítését, a közvetítést.
Csütörtökön az Umathum Mediátorakadémia idei éves konferenciáján vettem részt. Örömmel tapasztaltam, hogy egyre több mediátor sikerrel végzi közvetítői tevékenységét, napról-napra többen fordulnak jól képzett, több éves tapasztalattal rendelkező mediátorhoz válás, családi vagy éppen üzleti viták rendezése miatt. 
Mi, akik nem bíróságon dolgozunk, hanem saját vállalkozásunkban, ügyfeleink véleményei, visszajelzései alapján úgy gondoljuk, hogy egyre többeknek tudunk segíteni. Mert a konfliktusok megoldásában jó, ha van egy pártatlan, kívülálló szakember, aki elsősorban nem jogilag, hanem emberként tekint a vitás felekre. Hisszük, hogy támogatni tudjuk ügyfeleinket olyan megegyezés létrehozásában, amely minden családtagnak vagy üzleti partnernek betartható, elkerüli a további lelki sérüléseket.
Jó érzés volt ismét szakmai közösségben lenni, jókat beszélgetni a munkánkról és könnyedebb témákról is. 

:)


TALÁLKOZZATOK! :)

Rendszeresen ajánlom Nektek, hogy szánjatok időt a személyes találkozásokra, ne csak online tartsátok a kapcsolatot egymással.
S hogy miért? Mert van, ami soha nem tér vissza. Ilyen az elmulasztott idő és lehetőség.
 
2019 májusában egykori egyetememen a tanszék, ahol első kommunikációs diplomámat szereztem alumnis találkozót tartott, ahol "öregdiákok" és a jelenlegi hallgatók egyaránt ott voltak.
 
Volt némi hiba a szervezésben, ezért sokan nem tudtak eljönni messzebbről, és egyik szakos társamat rá tudtam beszélni, hogy csatlakozzon, bár nem kapott meghívót. Ahogy látjátok, örült is neki, így egy vidám és beszélgetős, egymásnak örülős estét töltöttünk együtt azokkal, akik meg tudtak jelenni.
TALÁLKOZZATOK! :)

Mentorprogram 2019.

Bár már korábban is mentorkodtam tanári munkámban, most igazán mentor-tréner-coach szerepkörben dolgoztam több hónapon keresztül szimpatikus, lelkes, önmaguk karrierépítésében és vállalkozásuk elindításában érdekelt fiatalokkal.
Megtanultak álláskeresési technikákat, álláspályázatot összeállítani, állásinterjún szerepelni, továbbá üzleti tervet készíteni, felkészülni a vállalkozói létre, valamint sokat dolgoztunk azon, hogy fejlődjön az önbizalmuk, a kommunikációjuk, megérezzék az együttműködésben rejlő lehetőségeket, és minél jobban tudják önmagukat menedzselni.
Köszönöm nekik a közös élményeket! :)
 

Civil szervezeteknek - coaching, tréning, tanácsadás

Az önkénteseknek és a civileknek is kell a segítség!

Hogyan indítsanak el egy civil szervezetet?

Hogyan lépjenek tovább?

Milyen erőforrásokra támaszkodhatnak?

 

Mindezekre ajánlom tréningjeimet, az egyéni és a teamcoachingot:

  • csapatépítés,
  • a kommunikáció fejlesztése,
  • konfliktuskezelés,
  • sikeres prezentációk,
  • motiváció,
  • tárgyalástechnikák,
  • felkészítés a médiában való szereplésre.

 

Public Relations tanácsadás

Belső PR - szervezeten belüli kommunikáció vizsgálata, eszközei, javaslattétel:

  • szóbeli kommunikáció,
  • csoportkommunikáció,
  • írásbeli kommunikáció,
  • belső média,
  • képzések.

Külső PR - a szervezet és környezete közötti kommunikáció vizsgálata, eszközei, javaslattétel:

  • Press Relations - médiakapcsolatok,
  • arculat kialakítása, imázsformálás,
  • online kommunikáció.

 

A civil szervezeteknek szóló tréningjeim, coachingom, tanácsadásom áraiban igazodom anyagi lehetőségeikhez, egyedi megállapodásunk alapján.

Több mint 15 éves civil múltammal állok rendelkezésükre!

Van, aki figyel Önökre... Van, aki figyel Rátok...

 

Megnézte már, mások mit írtak rólam? Kérem, nézze meg a Vendégkönyvemet!




Kapcsolatfelvétel

Szabó Tibor

Szabó Tibor

okleveles coach, mediátor, tréner

(20) 9444-212

coach.tibtib@gmail.com

coach.tibtib

Kérdezzen, írjon bizalommal!

Kapcsolatfelvétel

Térkép



További rendszeres információkat kérek

hírlevél

A következő témákban kérek további információkat:

Top